Lovran részt vett a Keresztúr Nevű Települések Találkozóján 2016. 08. 17-21.

Simon Míra írása

Rákosmente Önkormányzatának testvérvárosa, Lovran is meghívást kapott a Keresztúr Nevű Települések XVII. Nemzetközi Találkozójára, mely meghívást a lovraniak örömmel el is fogadták. A delegációt Branislav Petković alpolgármester úr vezette, a delegáció további tagja volt még Elvira Jović Ban, a Nemzetközi Bizottság tagja, Azela Mandžo referens és a nélkülözhetetlen Ágoston Gergely úr. A delegációt kísérte és a vendégeknek tolmácsolt Simon Míra, a XVII. kerületi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. A programokon velünk együtt részt vett még a kárpátaljai Csonkapapi delgációja is, akikkel Rákosmente most írta alá a testvérvárosi együttműködési megállapodást.

A delegáció augusztus 17-én az esti órákban érkezett meg a gödöllői Erzsébet Királyné Szállodába, ahol a szállás és a vacsora várta őket. Másnap a program a vonulással kezdődött, a rendezvény helyszínére, a delegáció részt vett a Keresztúr Nevű Települések XVII. Nemzetközi Találkozójának ünnepi megnyitóján. Ezt hivatalos ebéd követte a Polgármesteri Hivatal melletti étteremben. Ebéd után kötetlenebb program kezdődött, megtekintettük a Bazilikát, majd városnéző hajókázás következett a Dunán. Ezt követően az esti órákban az Erdős Renée Házba mentünk, ahol cigányzenei koncertet hallgattunk meg, megtekintettük az állandó és időszaki kiállítást, bográcsban főtt gulyást kaptunk vacsorára. Augusztus 20-án délelőtt részt vettünk a nemzeti ünnepünk alkalmából rendezett ünnepségen a rendezvénysátorban. A lovrani delegáció is kapott egyet a megszentelt kenyerek közül. 13 órakor ünnepi ebéd következett, majd átmentünk a Polgármesteri Hivatalba, ahol ünnepélyes keretek között Rákosmente Önkormányzata és Csonkapapi testvérvárosi együttműködési megállapodást írt alá. Délután megtekintettük a Csekovszky–gyűjteményt a Csekovszky Kiállítóházban, majd Szentendrére utaztunk, ahol megtekintettük a várost, sétáltunk a Duna-parton. Este a delegáció részt vett a Ghymes zenekar koncertjén és a tűzijátékon. Augusztus 21-én vasárnap délelőtt megtekintettük a gödöllői Grassalkovich-kastélyt, majd elbúcsúztunk egymástól, jó utat kívántunk a delgációnak.

Rákosmenti Horvát Nemzetiségi Önkormányzat - tel.:+36/20 528-26-60 email: info(kukac)rakosmentihorvatok.hu