Bemutatkozás

A Budapest Főváros XVII. kerületi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat 2014. őszén az önkormányzati választások után alakult meg. Képviselőtestületünk három tagból áll:

  • Simon Míra- elnök
  • Simon László – elnökhelyettes
  • Mátyusné Veréb Mária - képviselő

Szeretnénk a rákosmentieknek bemutatni a horvát nemzetiség hagyományait, néprajzát, népzenéjét, táncait, gasztronómiáját. Célunk, hogy őrizzük, ápoljuk és népszerűsítsük a horvátok kultúráját. Minden év májusában a Vigyázó Sándor Művelődési Házban megrenezésre kerülő Horvát nap Rákosmentén rendezvényünk ezt a célt szolgálja.

Szeretnénk segítséget nyújtani a XIV. kerületi Horvát Óvodának,Általános Iskolának, Gimnáziumnak és Kollégiumnak. Támogatásunkkal biztosítjuk a tanulók tehetséggondozását és az anyaországba való kirándulásukat. Az iskola népszerűsítésével kívánjuk a tanulói létszámot növelni és az iskola helyzetét megerősíteni.

Rákosmente Polgármesteri Hivatala a horvátországi Lovrannal több mint tízéves testvérvárosi kapcsolatot ápol, melyhez mi is csatlakoztunk. Segítjük a kommunikációt és gazdagítjuk a közös programokat, részt veszünk a szervezésben. Tájékoztatjuk a lakosságot a közös kulturális, művészeti és sport rendezvényekről és eseményekről.

Szeretnénk közelebb hozni egymáshoz a rákosmentieket és lovranikat, szeretnénk elősegíteni az egymás közötti kommunikációt és látogatásokat. A honlapunkon keresztül lehetőséget biztosítunk a magánszállások közvetítésére.

Rákosmenti Horvát Nemzetiségi Önkormányzat - tel.:+36/20 528-26-60 email: info(kukac)rakosmentihorvatok.hu